Események
Elsősorban a főszezonban, de szezonon kívül is számos programlehetőség várja a Gyulán üdülőket. A pálinkafesztivál, a végvári napok, a szomszéd város kolbászfesztiválja, vagy a várszínház előadásai tényleg csak néhány a sok lehetőség közül.

Gyulai pálinkafesztivál
Gyula a pálinka fővárosa, hiszen már több mint 20 éve ad otthont a fesztiválnak a város. A három nap alatt Gyulán a nemes hungarikum, a pálinka van a figyelem középpontjában, ami a magyarok nemzeti büszkesége, a magyar gasztronómia nem képzelhető el e hungarikum nélkül. A 3 napos rendezvény minden évben számos programmal várja az ide látogatókat.
5700 Gyula, Várkert utca 1.
2023 Május 26-28.
Békéscsabai kolbászfesztivál
Az ország legnagyobb gasztro-házibuliján minden évben több száz csapat gyúrja a kolbászt. A jó hangulatról népzenei, néptánc és szórakoztató zenei előadók gondoskodnak. Esténként neves hazai és külföldi fellépők várják a közönséget 4 helyszínen. A fesztiválon minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot.
2023. október 19-22.

Gyulai Végvári Napok
A Gyulai Végvári Napok minden évben izgalmas programokkal várja az érdeklődőket Gyula gyönyörű, történelmi hangulatú várában és annak környékén. Az immáron sokadik alkalommal megrendezésre kerülő forgatag minden évben feleleveníti a török kori Gyula hangulatát, harcait, valamint az akkor élők mindennapi életét.
2023. július 28-30.
Várszínház
A Gyulai Várszínházat 1963-ban Miszlay István hívta életre Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavárának, a gyulai vár falai között. A színház szabadtéri előadásait a nyári szezon alatt, június és augusztus között tekinthetik meg a színházak szerelmesei, azonban kamaratermi előadásokkal a társulat év közben is sok szeretettel várja a vendégeit.
Tel.: +36 66 362 501
Szállás a közelben:
Boutique Villa Gyula
Villa 6 fő számára ideális, pótággyal együtt maximum 8 főt tudunk fogadni. Kérésre babaágyat tudunk biztosítani.
Részletek
- Vendégek: 8
- Szolgáltatások: borhűtő, dézsafürdő, finn szauna, főzőlap, infra szauna, ingyenes parkolás, ingyenes Wifi, kávéfőző, kenyérpirító, klíma, mikrohullámú sütő, mosogatógép, mosógép, NOBO fűtőpanel és fűtőszőnyeg, okos TV, sütő, vízforraló
- Nézet: A Villa az előkelő Kastélykert városrészben található, két sarokra a Várfürdő déli bejáratától, és csak egy rövid sétára a belvárostól, és a vártól.
- Méret: 170m²
- Ágy típus: Prémiumkategóriás ágyak a leírásoknak megfelelően
- Kategóriák: Boutique Villa
Ár űrlap: 85,000 Ft egy éjszaka